Physical Address

304 North Cardinal St.
Dorchester Center, MA 02124

Csíráztatás házilag

Bár a csíra fogyasztás eddig inkább csak a kínai konyhában volt elterjedt, de az utóbbi időben Európában is nagy népszerűségre tett szert. Ennek pedig a legfőbb oka az, hogy az a kis szárkezdemény, amely az apró magocskából pár nap elteltével tör elő, a kifejlett növényben megtalálható alkotóelemek (kalcium, kálium, magnézium, folsav, béta karotin, B-, C-, D-, E-, G- és K-vitamin, foszfor stb.) sokszorosát hordozza magában.

Így a csíra számtalan egészségügyi előnnyel is bír. Segíti például a bélrendszer egészségét, és csökkenti a bélgázok képződését. De a cukorbetegek számára is rendkívül hasznos lehet, mivel hatékonyan képes szabályozni a vércukorszintet, és csökkenteni a koleszterinszintet.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a csíráztatás is fillérekből megoldható

Nincsen hozzá szükség másra, mint egy csíráztató edényre, egy szűrőre és néhány csíráztatásra alkalmas magra. Az előbbiből a csíráztatással foglalkozó webáruházakban kapható kifejezetten erre a célra kifejlesztett üveg edény vagy tál is.

De természetesen az sincsen kizárva, hogy mi magunk készítsük el egy kidobásra szánt mogyorókrémes üveg, illetve egy kis tüll vagy gézlap segítségével. Méghozzá úgy, hogy az utóbbit rágumizzuk az üveg szájára, az üveg műanyag tetejét pedig úgy vágjuk ki középen, hogy a tekerős peremét még lehessen használni.

Továbbá érdemes még az üveghez egy állványt is készíteni, amely hozzájárul ahhoz, hogy a magok rendszeres átöblítése során a felgyülemlő felesleges víz egyszerűbben tudjon kifolyni az üvegből. Erre leginkább azért van szükség, hogy megakadályozzuk a baktériumok és a penészgombák elszaporodását.

Fogyasztási tanácsok

Bármelyik hihetetlenül intenzív ízű kis növénykezdeményre is esik majd a választásunk, fontos, hogy azt mindenképpen nyersen fogyasszuk. A főzés során ugyanis sokat veszít a tápértékéből. Dobjuk fel vele például a salátánkat, tegyük bele a szendvicsünkbe, vagy a segítségével készítsünk sós túrókrémet vagy mártogatóst!